Sokan felteszik maguknak a kérdést, hogy magántanár nélkül is elérhető-e a kívánt angol nyelvi szint. A válasz bonyolultabb, mint gondolnád, hiszen sokféle módszer és megközelítés létezik. Ha tehát benned is felmerült már ez a kérdés, olvass tovább!

Mivel nem csak nyelvi coach, hanem angol magántanár is vagyok, talán azt gondolod, ez a cikk most arról fog szólni, hogy felsorolom, miért érdemes mindenképpen magántanárt fogadnod. Nos, nem 🙂
Amikor engem kérdez a nyelvtanuló
Amikor egy nyelvi coaching ülésen felmerül ez a kérdés, akkor számos másik követi – ezek megválaszolásával, megbeszélésével jutunk el aztán oda, hogy a nyelvtanuló jelenlegi szintjén, élethelyzetében, céljaival milyen előnyei lennének a magánóráknak, és milyen más lehetőségei lennének még. Tehát a válasz rengeteg mindentől függ.
Ha például teljesen kezdő vagy angolból, de a családod és a munkád mellett sem időben, sem anyagilag nem fér bele heti két nyelvóra, akkor lehet, hogy inkább bele sem kezdesz a tanulásba.
Gyakran gondolnak a nyelvtanulók úgy az angoltanulásra, hogy heti két nyelvórával majd olyan 5 év múlva talán eljutnak a vágyott társalgási szintig; hogy, ha sikerül eljutniuk a nyelvórákra, akkor az biztosíték a sikerre.
De vigyázat, ez csapda!
Csapda, mert azt gondolhatod, ha évekig jársz az órákra, minden helyzetben megállod majd a helyed angolul.
Csapda, mert úgy érezheted, hogyha megvan az a heti 1-2 alkalom, akkor az elegendő.
Csapda, mert évekig benne ragadhatsz anélkül, hogy a tanárodon kívül bárki mással is folytatnál értelmes beszélgetést angolul.
Talán furán hangzik, de én nagyon örülök, amikor véget érnek a diákjaimmal a magánóráink. Feltéve, ha tudom, hogy azért zárjuk le a folyamatot, mert olyan szintet ért el nyelvileg és magabiztosságban, hogy feljebb léphet. Lehet, hogy ez a feljebb lépés egy anyanyelvi tanár, vagy csoportos nyelvgyakorlás nemzetközi közegben, vagy tudatos, önálló nyelvtanulás – mindenkinek más.
Erikával például néhány hónapig dolgoztunk együtt. Ezalatt az idő alatt folyamatosan nőtt a magabiztossága, elvállalta első ügyfelét angol nyelven és miután véget ért a közös munkánk, egy nemzetközi csoportos kurzushoz csatlakozva fejlődött tovább.
Akkor most érdemes magántanárhoz járni vagy sem?
Mindenképpen! Csak tekints a közös munkátokra úgy, mint egy ugródeszkára, aminek amikor elértek együtt a végére, Te elrugaszkodhatsz róla. Rendszeresen vizsgáld felül, hogy mit adnak Neked a nyelvórák, fejlődsz-e általuk továbbra is, és ha nem, min kellene változtatnod.
Tekinthetsz úgy is a magánórákra, hogy rövid távú projekted megvalósításában támogatnak. Például segítenek felkészülni néhány szituációra vagy elsajátítani az angol nyelv alapjait. Szabjatok ennek közösen egy határidőt, és aztán beszéljétek át, mi legyen a következő lépés.
Semmiképpen se érezd úgy, hogy cserben hagyod a tanárod, vagy kudarcot vallasz, ha továbblépnél! A magánórák legyenek csupán egy vagy több lépcsőfok a nyelvi fejlődésedben.
Milyen egyéb lehetőségeid vannak?
Ha úgy döntesz, hogy már, vagy még nem keresel fel magántanárt, akkor is jó néhány út közül választhatsz:
- csoportos nyelvtanulás (de innen is majd lépj tovább!)
- önálló nyelvtanulás (akár egy mentor segítségével)
- beszédközpontú applikációk
- online képzési anyagok
- rendszeres gyakorlás beszélgetőtárssal
- külföldi utak (nyelvtanfolyamok vagy workshopok, ahol csak az angolt használod)
Erre feltétlenül figyelj oda!
Akármelyik lehetőséget is választod, mindig tedd fel magadnak ezt a 3 kérdést:
1. Valóban a célomat szolgálja ez a módszer/tananyag?
Ha például szakmai nyelvben szeretnél fejlődni, akkor nem jó választás sem egy általános angolt fejlesztő csoportos tanfolyam, sem a Duolingo.
2. Motivál (még) ez a módszer engem?
Ha nem, akkor gondold át, min kellene változtatnod, hogy működjön, vagy, hogy új utat kellene-e választanod.
3. Tisztában vagyok vele, hogyan fejlődhetek hatékonyan az adott módszerrel?
Hiába vásárolsz meg egy kurzust, ha nem tudod, hogyan dolgozz vele és aztán félbehagyod. Hiába jársz magántanárhoz, ha két óra között nem tudod, hogyan fejleszd önállóan is a nyelvtudásod.
Nem vagy egyedül!
Ha nem tudod, érdemes-e magántanárhoz fordulnod, foglalj hozzám időpontot egy ingyenes konzultációra, és átbeszéljük a helyzeted. Magántanárként szívesen kísérlek el az ugródeszka végéig, de ha nem tudunk mégsem együtt dolgozni, nagy valószínűséggel tudok neked segíteni a megfelelő személy megtalálásában.
További hasznos nyelvtanulási tippekért iratkozz fel az „Ambriel Magazine” hírlevelemre, és ajándékot is kapsz!